Története:

A sepsiszentgyörgyi római katolikus egyházközség a régebbi időkben népes és virágzó volt. Ezt bizonyítja a református testvéreink birtokában lévő – a város északi részén – a dombra épített s kőfallal körülvett régi templom, amely az úgynevezett reformáció előtti időkben épült s szerzetesek kezében volt. Az idő viszontagságai által megrongálva, de jelenlegi birtokosai által többször kijavítva és megújítva, alakját ősi és a katolikus szertartásokhoz alkalmazkodó struktúráját mind a mai napig megtartotta.

1762-1764-ben a Császári és Királyi Székely Huszárezred tisztikarának szállásául szolgáló épületek egyikének udvarán egy faimaházat építettek. Az új imaház mellé tábori lelkészi állást szerveztek, az ezred lelki szükségleteire való tekintettel, de egyben az itt időközben megtelepült római katolikus polgári hívek számára is.

A hívek száma egyre növekedett. Egy tágasabb, díszesebb és szilárdabb anyagból épített templomra volt szükség. A fa-imaház amúgy is már tönkrement. 1832–1834 között a lelkes egyházközség sokáig táplált óhaja beteljesedett. A császári és királyi székely határőrezred költségén, az akkori lelkes ezredes Hegedüsnek – kinek hamvai templomunkban pihennek – kezdeményezésére elkezdődhetett az új templom építése.

Így épült fel a római katolikus híveknek a sepsiszentgyörgyi piacon lévő temploma. Építéséhez az akkori erdélyi püspök, Kováts Miklós 1000 pengőforinttal s a hívek tőlük telhető csekélyebb adományaikkal járultak hozzá.

Az egyházközség első lelkipásztorai, mint tábori papok, az úgynevezett „fehérbarátok” vagy Pálos eredetű magyar szerzetesek voltak. 1762-ben Szénási Farkas, 1763-ban Pénteki István, 1765-ben Polhorszki Lőrinc, ki ugyanakkor az illyefalvi klastromnak (most református templom) adminisztrátora volt, 1768-ban Jodakovics Fülöp, 1764-ben Ladányi Mihály minorita, 1773-ban Kovács Boldizsár, 1785-1791 Kaszner Damian, 1802-ig Lindemann Narciss s ezután 1802 – 1824 között haláláig Blümel Henrik, mindannyian minoriták és tábori lelkészek. Blümel halálával megszakadt a tábori lelkészek sora és a sepsiszentgyörgyi kis egyházközség gondozását 1824-ben Fülöp Márton sepsikőröspataki plébános vette át és vezette, mint bejáró lelkész 1848-ig, egészen haláláig.

Rövid ideig Lőrincz Károly ugyancsak egyházmegyés pap vette át és vezette az egyházközséget. Lelkipásztorkodása idején – a szabadságharc ideje alatt – az egyházközség minden okmánya elveszett, kivéve az 1762-ben vezetni kezdett s a XX. század első éveiben I. számmal jelölt anyakönyvet, amelyet a templom sekrestyéjében elrejtve megmentettek.

1849-ben megszűnt a határőrség s így a székely huszár-ezred is a tábori lelkésszel együtt. Ettől kezdve, mint helyettes lelkész, Ferenczi Antal illyefalvi plébános járt Sepsiszentgyörgyre, szolgálván lelkiekben a híveket, kiknek száma már szépen felszaporodott.

1851-ben, mint egy apátlan mostoha, már a harmadik szomszéd-lelkész, Török Ferenc sepsiszentiváni plébános gondozása alá került az egyházközség (1854-ig). Ekkor Sepsiszentgyörgy, az eddigi curatia önálló plébániává lépett elő s Kapatán Márton, előbb topánfalvi plébános személyében önálló papot kapott.

1890-ben újabb mozgalom indult meg a templom megnagyítása érdekében. Ennek legfőbb indoka volt, hogy már 20 évvel korábban szükségét érezte a növekedésben lévő egyházközség egy nagyobb templomnak. A 20 évvel korábbihoz képest az 1890-es népszámláláskor a hívek száma 800-ról 1500-ra emelkedett. Az iskolák és új állami hivatalok szervezése a város fejlődését rohamosan előmozdították, és egyben egyházközségünk erkölcsi ereje és tekintélye is nagyobb lett.

A nagyobb templom utáni igényt a hívek keserű és deprimáló érzése is fokozta. Ugyanis a vármegye székhelyén összpontosították az állami és közigazgatási hivatalokat. A vár-megye központjában a kulturális eszmék megvalósítására törekvő és fejlődő székely városban a római katolikus híveknek volt a legkisebb és legszegényebb templomuk. Sajnálatos és szomorú látvány volt, amikor ünnepek alkalmával a szentmisére jövő hívek egynegyed része sem fért a templomba. Más alkalmakkor pedig, amikor a hivatalos testületek is megjelentek a szentmisén, a hívek teljesen kiszorultak a templomból. Amíg egy része az utcára volt kényszerítve a szentmise ideje alatt, ki voltak téve mások gú-nyolódásának, és a másik része pedig teljesen el volt zárva a szentmise hallgatásától.

A város képviselő-testülete 1901 szeptemberében hozott határozatával a 400 négyszögöl eddigi templomudvar körül nyugatról 7 négyszögöl, délről és északról 3 - 3 négyszögöl távolságra 300 négyszögöl területet örök szolgálati joggal egyházközségünknek átengedte.

A bővítési munkálatokat Molnár István építészvállalkozó 1901 októberében kezdte meg.

Az új keresztet a megnagyobbított torony csúcsára 1902. július 27-én tették fel ünnepélyes szertartás keretében a hívek nagyszámú jelenlétében. A régi templomból csak a kis hajó és a torony alsó része maradt meg, a többi rész újonnan készült, nagyrészt az Erdélyi Római Katolikus Státus adományából. A négy oltár és a szószék Rétay és Benedek budapesti cég gyárában készült. Az új templomi padokat Kuti asztalosmester készítette. A kibővített és újra berendezett templomot 1902. október 26-án Gróf Majláth Gusztáv Károly püspök úr szentelte fel.

Elõpatakon egy kápolna van, amely 1848-49-ben épült Erõss Sándor kanonok idejében. Régi schematizmus bejegyzése szerint: „Előpatak Capella sumtibus Alexandri Erős 1849 erecta, anno 1851 benedicta.”